Pumpkin Scissors (TV-sorozat; 2006)

Pumpkin Scissors (TV-sorozat; 2006)

Pumpkin Scissors

A Pumpkin Scissors Ryoutarou Iwanaga manga sorozata, mely 2002-ben indult, és a mai napig tart. A képregényt 2006-ban adaptálta a Gonzo egy 24 részes anime sorozatra, mely mintegy ízelítő a mangához, és lezáratlanságával sejteti előre, hogy bizony még lesz/lehet folytatása az animációs sorozatnak.

A történetre azért figyeltem fel, mert egy olyan alternatív „múltban” játszódik, melyben egy Nyugat-Európaszerű valóságban járunk körülbelül a 2 világháború között. (Legalábbis a ruhák, és a fegyverek erre engednek következtetni.) Egy olyan országban játszódik a cselekmény, mely 3 éve véres háborút vívott ellenfeleivel. A háború véget ér, de a nemzet úgy elkorcsosult, és az életszínvonal minimumán él, a korrupció és kizsákmányolás pedig minden napos. A hadsereget a közrendűek gyűlölik. Ezért a katonaság létrehoz egy olyan részleget, a harmadik hadosztályt, melynek feladata a hadsereg népszerűsítése, és a rászorulók megsegítése. Az osztály neve: Pumpkin Scissors. Az osztályt magán a hadseregen belül teljesen lenézik, és úgy vélik, hogy csak a „semmirekellők és szerencsétlenek” számára tartják fenn. Ám a tagok cseppet sem így vélekednek feladatukról.

A csapat tagjai a rászorulókon próbálnak meg segíteni szívvel-lélekkel, és akár az életüket is hajlandóak azért kockáztatni, hogy jobbá tegyék az emberek sorsát, enyhítsék szenvedéseiket. Ám a háttérben olyan titkos katonai szervezetek is munkálkodnak, melyek még mindig a háborús fegyverek és erőszak őrületében élnek, és a béke megtörésén fáradoznak titokban, valamint próbálják a háborúban elkövetett embertelen kísérleteik, tetteik nyomát eltűntetni. A Pumpkin Scissorsnak így egyre veszélyesebb és komolyabb küldetésekben kell bizonyítania emberségét, kitartását, és hűségét.

Mivel a sorozathoz nincs magyar felirat, ezért érdemes néhány angol kifejezésnek utána nézni, amik elsősorban a katonai rangokra vonatkoznak (én a jó kis Országh Lászlós angol-magyar kéziszótárban lapoztam utána, biztos, ami biztos):

  • Captain” = kapitány (Hunks)
  • Second Lieutenant” = hadnagy 2. helyettes (Alice)
  • Warrant Officer” = tiszthelyettes (March és Oreldo)
  • Sergant Major” = törzsőrmester (Lili Stecchin)
  • corporal” = tizedes (Randel Oland)
  • Private First Class” = közkatona / őrvezető (Mercury)

Érdekesség, hogy ahogy én értelmeztem, ez az USA-ban használatos rangjelzéseket takar.

A csapat tagjai: A Pumpkin Scissors kapitánya, aki első sorban a papír munkát végzi, Hunks kapitány. Azon kívül, hogy csendben ül irodaiszékében, és próbálja magát kihúzni beosztottjainak civakodásaiból, csak néha mutatja meg, hogy milyen ravasz ez alatt a nem törődöm öregember külső alatt.

A 2. helyettes hadnagy a történet elsőszámú főhőse. A szőke leányzó, Alice L. Malvin, bajtársaitól eltérve nemesi származási, ráadásul a birodalom egyik vezető családjának sarja. Az idealizmussal teli, lelkes lány, akár saját életét is kockáztatja egy-egy küldetésük során.

Mellette ott van még, a két jóbarát, March és Oreldo. Mindketten tiszthelyettesek, ezt leszámítva nincs bennük semmi közös. March a tiszti akadémia pedáns tanulója volt, a nőcsábász Oreldo pedig egy utcai senki, aki a hadseregnél próbál szerencsét.

Őket követi a rangsorban a kicsit flúgos, és hihetetlen táncműsorairól híres Lili Stecchin törzsőrmester, aki a kapitány oldalán tölti idejét az irodában, míg Alice, March és Oreldo a küldetéseiken dolgoznak terepen.

A csapat legfrissebb tagja pedig Randel Oland tizedes. Az egykori Invisible 9 (Láthatatlan 9) nevű hadtest tagja. Ő az élő bizonyítéka a birodalom kegyetlen kísérleteinek. Gyilkológépnek képezték ki, ráadásul emberfeletti erejét elsősorban tankok megsemmisítésére specializálták. A tizedes rengeteget szenvedett a háború alatt, így mikor Alice meghívja csapatába, rövid gondolkodás után csatlakozik hozzá, hogy így jóvá tegye a háborúban elkövetett rém tetteit. Mint minden NAGY csapatnál, itt sem hiányozhat egy négylábú jószág, Mercury kutyus személyében, akinek vicces szokása, hogy rácuppan az emberek buksijára. (lásd Cowboy Bebop)

Alkotók: A Pumpkin Scissors-t Katsuhito Akiyama rendezte, akinek a korábbi művei pl.: Gall Force, Sol Biamca OVA-k, Armitage: Dual-Matrix, Applesseed: Ex Machina, stb. Az eredeti képregényt Ryoutarou Iwanaga írta és rajzolta, amiből eddig 6 kötet jelent meg a Kodansha jóvoltából. Az eredeti mangához nagyon hű karakter dizájngot Chizuko Kusakabe készítette pl.: Angelic Layer, Gurren Lagann, Fullmetal Alchemist: Brotherhood, S.A., Vampire Princess Miyu, stb. Az animáció szép, bizonyos részeknél nagyon képrázatos tónusokkal, és a hangulatot fokozó fény hatásokkal éltek a készítők.

Összegzés: olyan nagyon maradandónak nem nevezhetném, de érdekes mind a története, és az általa megjelenített világ. A vígjáték elemek miatt pedig külön kiemelném, fergeteges poénok vannak benne, az ilyen háborús TV-film komédiákat jutatta eszembe.

Adatok

  • Angol cím: Pumokin Scissors
  • Japán cím:パンプキン・シザーズ
  • Történet/Manga: Ryoutarou Iwanaga
  • Rendezte: Katsuhito Akiyama
  • Karakter design: Chizuko Kusakabe
  • Megjelenés éve: 2006
  • Típus: TV-sorozat
  • Terjedelem: 24 epizód
  • Műfaj: akció, dráma, katonai, vígjáték, kaland
  • Zene: Kô Ôtani
  • Opening: „Aoki Flamme” ~ Yoko Takahashi
  • Ending: „Mercury Go” ~ Kana Ueda
  • Stúdió: Gonzo, AIC, Xebec, Studio Deen
  • Kapcsolódó oldalak: ANN (eng), AniDB (eng), AnimeNfo (eng), Anime Addicts (hun), Aoi Anime (hun), Wikipédia (eng)
(Visited 63 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .