Hideaki Anno: Neon Genesis Evangelion (manga; 1995)

Hideaki Anno: Neon Genesis Evangelion (manga; 1995)

Az NGE azon különleges alkotások sorát gazdagítja, melyek sikerét bárhogy is próbálták több műben is megismételni, nem jártak sikerrel. Elsősorban az anime kedvelők széles rétegében is ismert, talán egyike azon legmeghatározóbb műveknek, melyek nemcsak egyediek, de a benne megfogalmazott történet, mondanivaló letaglózza a nézőt. A bonyolult, keresztény bibliai elemekkel, zsidó szimbolikával játszó történet Hideaki Anno ötlete alapján látta meg a napvilágot a Gainax Stúdiójában, még hozzá anime sorozat formájában, 1995-ben. De le kell szögezni, hogy egyáltalán nem vallásos témájú alkotás, csak egyes elemeiben az alkotók szívesen nyúltak vissza a japánoknak „egzotikusnak” számító kereszténységhez.

A sorozatot követte több befejezésnek szánt mozifilm, 1997-ben. Jelenleg pedig a történet újra mesélésére indítottak egy 7 részes anime mozifilm sorozatot, melynek a második filmjének, idén lesz a premierje. A történet mellett a korához képest rendkívül részletes és fejlett grafika, sajátosan tükrözi Hideaki Anno stílusát, aki egyben a rendezői székben is helyet foglalt. A sorozat népszerűségének köszönhetően pedig 1995-ben egy manga sorozat is indult az anime története alapján Yoshisuki Sadamoto rajzaival. Emellett a történethez készült még több, alternatív szálat, és történetet teremtő külön manga sorozat pl.: Neon Genesis Evangelion: The Shinji Ikari Raising Project (2006) Osamu Takahashi rajzolásában, a Neon Genesis Evangelion: Girlfriend of Steel 2 (alternatív cím: Angelic Days; 2005) Fumino Hayashitól. Ezek már könnyebben emészthető változatok, melyekben egy-egy lehetséges romantikus szálat bontanak ki.

A manga/anime változat műfaját tekintve a sci-fi, és mecha (robotos) animék sorát gazdagítja ugyan, de eltér a tipikus mecha termékektől. Nem az öncélú, hatalmas robbanásokkal kísért küzdelmeken, hanem a főszereplő(k) lelki vívódásain van a hangsúly. Emellett egy tömény pszichológiai és filozófiai drámának lehetünk szemtanúi.

Történet: 2000-ben, az úgy nevezett Second Impact, második nagy robbanás után, 2015-ben az emberiség kétségbe esetten harcol életben maradásáért. Ugyanis a fél világ elpusztult e robbanás következtében, melyet az emberek által elnevezett teremtmények, az Angyalok okoztak. Japán fővárosát, Tokiót is a semmivel tette egyenlővé, mely most az újjáépítés után a Tokió-3 elnevezést kapta. Azonban az Angyalok váratlan támadása fenyegeti a felszínes békét. Egy titkos szervezet, a Nerv, melynek bázisa Tokió szívében található, kidolgozott egy különleges humanoid robot egységet, az Evákat, mellyekkel sikeresen felvehetik a küzdelmet, ezzel megakadályozva egy újabb robbanást. Ennek a projectnek a vezetője a szigorú Ikari Gendo-szan, aki váratlanul, 8 év érdektelenség után, a fiáért, Ikari Shinjiért küldet, hogy azonnal jöjjön a Nerv központjába és csatlakozzon a szervezethez. Ennek egyetlen oka van: valami rejtélyes okból kifolyólag csak 14-15 év körüli fiatalok képesek vezetni az Evákat.

Shinji azonban gyűlöli az apját, sosem jöttek ki jól egymással, hiszen a férfi Shinjit magára hagyta, csak a munkájával foglalkozott mindig is. Mégis a fiú abban a reményben érkezik Tokióba, hogy talán végre apjának igazán szüksége van rá, és bizonyíthat a számára. Ám ahogy megérkezik, egyből egy Evával kényszerítik harcolni. Az apja ugyanolyan rideg és kegyetlen vele, mint korábban. Teljesen hasznavehetetlennek érzi magát, ráadásul szörnyű dolgokat kell átélnie, míg az Evát vezeti. Az egész manga az ő érzelmi életére fókuszál, vívódásaira, kétségeire, és jellemfejlődésére. Az önsajnálatban nem hagyják elmerülni azok, akik igazán megkedvelik pl.: Misato hadnagy, a vonzó és sör mániás nő, aki a lakásába fogadja, valamint iskolatársai se, akik a kezdeti ellenszenv után megkedvelik. Shinjinek fel kell fognia azt, hogy nemcsak a saját életéről, hanem az egész világ sorsáról kell döntenie, miközben az Eva 01-et irányítja egy újabb Angyal ellen. Emellett a mindig is magányos fiúnak meg kell tanulnia együtt dolgozni társaival, így Ayanami Rei-jel és Asuka Langley-jel is.

Persze az összetett történet nem merül ki ennyiben. A Nerv központ és a vele kezdetben együtt működő Szele, egy szövevényes összeesküvés hálózatot teremtenek, melynek célja az emberiség eredetének felkutatása, valamint az emberiség egy újabb generációjának felépítése, akár a teljes pusztulással kezdve. Gén manipuláció, klónozás. és a háttérben meghúzódó sötét mozgatóerőkkel lehetne jellemezni a hangulatot.

Keresztény és zsidó szimbolika: ezt úgy vezetik be a történetbe, hogy a 18 Angyal, mely megtámadja a Földet, mindig valamilyen magasztosabb jelképpel bír. Az első angyal Adam (a fény óriása), avagy Ádám nevet kapta. Az Ótestamentumban Isten először megteremtette a férfit, Ádámot, kit a saját képére formált. Ő volt az első ember a Paradicsomban. Párját, Lilith-tet (Évát), a Nerv központja alatt találták meg (ő az élet forrása). Többféle változat is létezik a Bibliában, hogy Évát Ádám oldalbordájából teremtették, vagy éppen máshogy. Mindesetre a történetben tényleg ő játssza a „forrást”, hiszen a Nerv szakemberei az ő klónjai alapján készítik el az EVA gépeket. Így az emberiség teremtésének allegóriájaként hozhatjuk fel kettejüket. Ebbe az is belejátszik, hogy Éva bűnövél kezdődött el az emberiség halandósága, és egyben a gonoszság, kapzsiság, stb. egyéb negatív tulajdonságok elterjedése. Mintegy ómenként jelenik meg, hatalmas szörny testével, mely óva próbálja inteni a gyarló embereket, mindhiába. Itt a másik érdekesség, az angyaloknak egyáltalán nem emberi alakot adtak, mint ahogy azt a keresztény festészetben megszoktuk, hanem torz szörnyekként jelennek meg, talán ezzel is tükrözve az elkorcsosult emberi fajt.

A későbbi Angyalok jellemzőit, már a zsidó mitológiából merítették a készítők. Mindegyik angyal a zsidó hitvilágban szereplő angyalok kulcspozíciójáról kapta a nevét. Pl.: Sachiel, a víz angyala. Ő Isten kísérője, illetve Jupiter bolygójának őrangyala, valamint a Pokol 4 démonjának szolgájára is lehet a nevéből következtetni. Az ő sorát követik: Shamshiel (A nap angyala), Ramiel (A mennydörgés angyala), stb. Bővebb információk és részletes leírásért érdemes ellátogatni a következő oldalra, ahol részletesen kifejtik ezeket a kapcsolatokat, képekkel gazdagon illusztrálva, és háttér információk sokaságával: http://www.aoianime.hu/evangelion/index.php?page=adatbangels.

(Visited 274 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .