Skip Beat! (TV-sorozat; 2008)

Skip Beat! (TV-sorozat; 2008)

A tavaszi Itazura na kiss után szerencsére októberben (október 5-én) is indítottak egy színig-vérig új shoujo sorozatot, amelyet egyszerűen nem hagyhatok ki a friss animék bloggolásából. A Skip Beat! igazi romantikus shoujo az előbb említett anime humor szintjével megáldva, nagyon aranyos történettel, aminek manga alapjait Yoshiki Nakamura tette le, és magának a manga sorozatának még mindig nincs vége!

Várhatólag az anime több részt fog megélni, esetleg több seasont is, de bízom benne, hogy eljut a 24-26-os terjedelemig, ezzel biztosítva a shoujo iránti szomjamat az elkövetkezendő hónapokban. Mert hogy minden részét izgatottan fogom várni, az egyszer biztos. Igaz, hogy még csak egy rawos változathoz volt szerencsém, (és itt köszönném meg az Aoi Anime Blogjának, hogy felfigyeltem erre az animére) de mivel a mangát is elkezdtem olvasni, így azért a történet világossá vált teljesen, de még a manga nélkül is érthető volt, főleg a látványos poénok!

Történet: Adott egy rendkívül szorgalmas, átlagos leányzó, Kyoko Mogami, aki Tokióban él, és minden napjait a munka és a munka tölti ki. Egyyetlen élet célja, hogy gyerekkori barátját, Shou Fuwát támogassa mindenféleképpen, és támaszt nyújtson számára zenei karrierje egyengetésében. Mogami-chan őszintén szereti Shout, és élete legboldogabb napja volt, mikor a fiú magával hívta Tokióba, álmának megvalósításához, ezért még a középiskolát sem fejeszte be. A lány saját érdekeit háttérbe szorítva,éjjjel-nappal azon fáradozik, hogy hogyan tehetné még könyebbé életüket. Ám egy nagy súlyos csapás éri: a sztárok világába került Shou éppen a menedzserével beszélget, mikor Mogami meghallja tőle a fájó igazságot. A fiút egyáltalán nem érdekli Mogami, csak azért hozta magával, hogy valaki a gondját viselje, és hogy neki ne kelljen dolgoznia. De most, hogy bekerült Japán leghíresebb férfi zenészei közé, pontosan az országos lista hetedik helyén áll, már nincs szüksége az idegesítő és lelkiiesmeretes lány odaadására, így haza akarja küldeni kis vidéki porfészkükbe.

Mogami, ahelyett hogy zokogva omlana össze, a lelke mélyén rejlő, 7 lakattal őrzött démonok a felszínre törnek, és érzéseiben mélyen megsértett fúriakánt esküszik örök bosszút Shou ellen. Shou azonban flegmán közli vele, hogy egy kis újjal se érhet hozzá, ráadásul egy senki a lány. Ez a hatalmas csalódás azonban kiölt Mogami szívéből minden szeretetet, és a kedves, csendes, alázatos, mindent eltűrő, magára alig adó lány nagy változáson megy át. Elhatározza hogy igenis betör a showbizniszbe, és ott alázza porig Shout. Hogy célját valórá váltsa, először is egy nagy külső átalakításon megy át: levágatja, befesteti a haját, új és divatos ruhatárat szervál magának, majd elmegy az egyik sztárügynökséghez, hogy sztárt faragjanak belőle.

A választása azért is pont arra az ügynökségre esik, amely Shouéval áll versenyben, ráadásul itt dolgozik Shou legnagyobb riválisa, Ren Tsuruga, a fiatal színész, aki az első helyen áll az országos ranglistán. Rent kezdetben Mogami gyűlölte, mert Shou legnagyobb ellenfelét látta benne, de imádottja pálfordulása után sem kedvelte meg jobban a férfit, főleg hogy a későbbiek során rengetegszer fognak találkozni az ügynökségen belül, és Ren minden egyes megjegyzése az őrületbe kergeti. Főleg, hogy Mogami pályafutása nem indul be egy könnyen, hiszen énekelni nem tud, a színéskedés nem érdekli, de akkor mégis, milyen szakmában lenne képes előre törni? Vajon sikerül túlélnie a nehéz buktatókat és akadályokat, amiket a média elé állít? Kitartó küzdelmét humoros viselkedése, és kiakasztó elképzelései teszik viccessé, ami garantált nevető hullámokat gerjeszt a nézőben. Shou mellett pedig a másik bishounen, Ren, bármennyire is szarkasztikusnak tűnik, mégis a kedvencünkké fogja magát kinőni, és talán gyengéd szálak szövődnek közte és Mogami között? Ez még a jövő zenéje ugyan, de a shoujo műfaj kedvelőinek kötelező darab! Aki pedig egy jó humorizált fejlődés történetre vágyik, valamint kíváncsi Mogami előjutására a shobizniszben, annak érdemes végig követnie az idei év legjobb shoujának vélt sorozatot.

Megjelenítés: A karakterek nagyon aranyosak, a férfi szereplők igazi bishounenek. A shoujo műfajnak megfelelő az animáció, kicsit stilizált néhol, de rendkívül bájosak a női szereplők is. Mivel shoujo animével állunk szemben, így a hátterek vagy elmaradnak, vagy nem túl részletesek, de általában kellemes látványvilágot nyújtanak. A karakter design Tetsuya Kumagi munkáját dicséri, aki pl.. a Full Metal Alchemistben, a Pretearban, a Princess Tutuba, az Angel Sanctuaryban, a Millenium Actressben és a Jin-Rohban is közreműkögött. Ha összehasonlítjuk a mangabeli és az animbeli karakter designot, akkor szerencsére nagyon is nagy a hasonóság, sőt a manga első fejezetét egy az egyben ültették át az első epizódba, és ugyanazok a jelenezek követik egymást. De, ha abba belegondolok, hogy a manga jelenleg a 146. fejezeténél tart, nem hinném, hogy ilyen hosszú lesz az anime is, úgyhogy biztos majd kicsit nagyobb léptekben fog haladni az anime, vagy csak ízelítőül szolgál majd a képregényhez, hiszen még cseppet sem közelít az anime a végéhez. Ami pedig még élvezetesebbé teszi a művet, az sok-sok chibi, avagy Super Deformed figura, főleg mikor Mogami féktelen őrült természetét adja ki, vagy mikor Shou öntelt ficsurként sztárolja önmagát. Ezek felejthetetlenné, és teljesen szórakoztatóvá teszik az egész sorozatot, és egyben a mangát is.

Alkotók: Nakamura Yoshiki Skip Beat! című műve 2002-ben indult, és mint említettem még ma is tart. Ha kíváncsiak vagytok az eddig megjelent fejezetekre, akkor érdemes ellátogatni a MangaFox oldalára, ahol beleolvashattok az eddig megjelent kötetekbe. Nakamura 1993-ban debütált a ‘Yume de Auyori Suteki” című munkájával. További munkái: Blue Wars, Dramatic Love Album, MVP Wa Yuzurenai, Sain Love és a Tokyo Crazy Paradise. Műfajilag a shoujo vígjátékban alkotott nagyokat, romantika, dráma, de belevágott már akcióba, harcművészetbe és idősebbeknek szóló történetekbe is, sőt, még a shounen berkeiben is próbálkozott. A mangáját adaptáló anime sorozatot pedig Kiyoko Sayama rendezésében láthatjuk. A rendező korábban dolgozott pl.: az Angel Sanctuaryban, a Blood+-ban, a Chobitsban, a Death Noteban, a Galaxy Angelben, a Kaleido Starban, a Pretearban, a Princess Tutuban, a Vampire Knightben és ezen utóbbi legújabb sorozatában, a Guiltyben is, melynek főrendezőjeként működik közre.

Összegzés: Az anime zenéje az openinget és az enginget tekintve is, illik az anime hangulatához, melyhez elég igényes animációt is késíztettek az alkotók. A háttérzene nem nagyon kiemelkedő, de rendkívül illik az anime hangulatához. Egy szóval jópofa, szórakoztató, és minden bizonnyal az 1-2 hetente kijövő részeket figyelemmel fogom kísérni, éppúgy, mint az Itazura na kissnél tettem, nem volt olyan, hogy a friss epizódokat meg nem néztem volna azon nyomban. Ajánlom bárkinek a figyelmébe ezt a kis shoujo gyöngyszemet. ^^

Adatok

  • Cím: Skip Beat!
  • Japán cím: スキップ・ビート!
  • Rendezte: Kiyoko Sayama
  • Original Creator: Yoshiki Nakamura
  • Music: Akifumi Tada
  • Megjelenés éve: 2008
  • Típus: TV-sorozat
  • Terjedelem: 25 epizód
  • Műfaj: shoujo, romantikus-vígjáték, dráma
  • Stúdió: Hal Film Maker
  • Opening: „Dream Star” ~ The Generous
  • Ending: „Namida” ~ 2Backka
  • Honlapok: ANN, Hivatalos Honlap
(Visited 359 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .