Mangaka: Yoshihara Yuki (吉原 由起)

Mangaka: Yoshihara Yuki (吉原 由起)

Yoshihara Yuki

Yoshihara Yuki nem is olyan rég vált nagy-nagy kedvencemmé. Az első munkája, amit tőle olvastam, a Darling wa Namamono ni tsuki volt, ami angolul annyit jelent, hogy: My Darling, My Flesh. Már ekkor magával ragadott a mangaka sajátos stílusa. Az ő alkotásai túl mutatnak a tipikus shoujon, sőt, kifejezetten a josei kategóriába tartoznak. A josei magába foglal minden olyan mangát, melynek célközönsége a fiatal nők, és középpontjukban már inkább a dolgozó, karierista hölgyek munkahelyi románcai, házasságai állnak. Yoshihara Yuki ezt még megfűszerezi jellegzetes humorával, ami igazi pikáns ízét adja meg történeteinek. A szerelem és a komikum mellett előtérbe kerül még nála kicsit az erotika is. A nők lelkének legrejtettebb vágyálmait villantja fel egy-egy történetében, melyekben próbál megmaradni a realitások talaján. Az emberi érzelmek, és kapcsolatok hétköznapi mivoltát ábrázolja, így téve valósághűvé a képregényeit.

A mangaka jelenleg Tokióban, Japán fővárosában él. 1988-ban debütált a Channel no Sasayaki című mangájával, mely a Bessatsu Shoujo Comic-ban jelent meg. A szerzeményeit kezdetben a shoujo keretei közé sorolták, de mára kiforrot stílusa, történetvezetése miatt, a fent említett josei műfajba tartozik. Alkotásai a mai napig a Shogakukan publikálása révén jelennek meg. Leghíresebb sorozatai: Haa Haa, Oboretai, Mata Mata Oboretai, Itadakimasu, Ningyou Ouji. A legelső mangasorozata a Dakishimete Rose volt, mely 1991-ben jelent meg. A legfrissebb alkotásai pedig: Karaku naru made Matenai és a Pretty in Blue, ezek a Flower Comics-ban jelennek meg folyamatosan.

Sajnos a mangakáról nincs túl sok információnk, annyit tudni róla, hogy február 11-én van a születésnapja, és a horoszkópja: Vízöntő. A vércsoportja pedig B. Érdekesség, hogy rendszerint készít a mangái végére egy humoros, rövid kis szösszenetet pl.: a munkájáról, vagy ismerőseiről, akik segítik és támogatják tevékenységében.

Egy szóval imádom őt, és a műfaj kedvelőinek ajánlom figyelmébe kis mesterműveit. A néhol erotikus jeleneteket tartalmazó történetek miatt, elsősorban 18 éven felülieknek ajánlott.:p

Manga kötetei:

  • *Aisuru Hito*
  • *Chiyou yo hana yo*
  • *Darling wa Namamono ni tsuki*
  • *Haa Haa*
  • *Itadakimasu*
  • *Kinjirareta Ai no Kajitsu*
  • *Kuraku Naru Made Matenai*
  • *Mata Mata Oboretai*
  • *Ningyou Ouji* (Collection of One Shots:Ningyou Ouji, Kimi ni Okuru Hana wo Tsumu, Sekai wa Futari de Dekite Iru)
  • *Oboretai*
  • *Sheet no Sukima* (Collection of One Shots: Sheherazade, Sheet no Sukima, Yoru no Bannin, Blanc, Kizuato, Izayoi)
  • Anata ja Naito
  • Anata to senya ichiya
  • Channel no Sasayaki
  • Dakishimete Rose
  • Pretty in Blue
  • Yoshihara Yuki the Best Selection

Linkek:

(Visited 122 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .