Last life in the Universe (2003)

Last life in the Universe (2003)

A Last Life in the Universe életem első thai filmje volt, bár japán vonatkozásai is vannak. Már régóta szemezgettem vele, több blog oldalon is olvastam róla még régebben, és véletlenül abban a tudatban éltem, hogy ez japán film, egészen addig, míg tegnap este meg nem néztem végre. Kellemes csalódás ért.

A thai filmek eddig még nem vonzottak, sőt a nyelvükről sem volt elképzelésem, hogy milyen hangzású. Egy kicsit féltem, hogy olyan lesz mint a kínai, vagy a koreai filmek szinkronjai, amik az én fülemet kicsit bántják. A keleti népek közül csak a japánok nyelve tetszett eddig, és erre itt van ez a 2003-as alkotás pár japán szereplővel ugyan, de thai nyelven. Elsőre szokatlan volt a szinkron, de a film végére megszoktam, és egy csöppet meg is tetszett. A thai nyelv hangzása egész kellemes. Ráadásul a történet is tetszett, amiben mindenből volt egy kicsi, de inkább egy elgondolkodtató hangulat filmnek tekintem.

A történet röviden: Adott egy Bankokban élő japán könyvtáros, ki nap mint nap öngyilkossági kísérleteket tesz. Főhősünk Kenji nem sok vizet zavar, a lakása elmehetne könyvtárnak. A félénk és visszahúzódó, csendes férfiről nem is gondolnánk, hogy egykori yakuza tag volt. Unalmas életét bátyja fárasztó látogatásai zavarják meg. Ám egy nap bátjya egy újabb taggal állít haza, aki meg akarja később ölni mindkettejüket. Kenji éli túl egyedül a tűzharcot. Még az nap, újabb öngyilkossági próbálkozást követ el, egy híd tetejéről akar leugrani, amikor is egy fiatal lány áll meg őt bámulva, majd a lányt halálra gázolja egy autó. Kenji a lány egyetlen nővérével, Noi-val kerül szorosabb kapcsolatba. Egy félénk kis szerelem alakul ki közöttük, melyben Kenji egyáltalán nem mer kezdeményezni, a kihasznált Noinak pedig elege van már a férfiakból. Kenji végül a thai lány lakásán köt ki.

Noi megpróbál vele beszélgetni, de a szótlan Kenji thaijul alig, japánul és angolul pedig egyáltalán nem hajlandó megszólalni. Elég fanyar humoró, komikus jeleneteket láthatunk, ahogy együtt élnek pár napig. Noi lakása ugyanis egy koszfészek, a skizofrén hajlamokat mutató, tisztaságmániás Kenji pedig az ellentéte. Szokatlan kis párosuk között felborul az eddig meg szokott férfi-női szerep: Kenji takarít, mosogat, míg Noi parancsolgat.

Bimbozó vonzódásuk egymás iránt mellőzi a testiséget, inkább mentálisan, lelkileg kapcsolódnak össze. A filmben kulcs motívum Kenji kedvenc könyve, a Last Lizard című gyermek mese. A film teli van emiatt halucinációkkal, képzelgésekkel, hogy az adott hekyzetben Kenji mit is tenne a szíve szerint, vagy milyen választási lehetőségei vannak. Ezáltal teszik az alkotók mintegy valószínűtlenné a történetet. Nem mindig lehetünk abban biztosak, hogy amit láttunk tényleg megtörtént, vagy csak Kenji képzeletét látjuk kivetítve. Visszatérő szimbólum így a magányos gyík, ahogy a falon mászik, és egyéb elképesztő helyeken.

Kenji és a lány rokonlelkek. Mindketten az említett könyv gyíkjához hasonlítanak. Elhagyta őket a családjuk, a semmibe élnek, nincs élet céljuk. Azaz, Noinak van. Minden vágya, hogy kijusson Japánba, ezért is tanul japánul.

Kenji pedig a legérdekesebb és bizarr figura akit valaha is láttam. Mindig tiszta fehér inget, öltönyt visel, mint egy igazi japán középosztálybeli. A rend és tisztaság kifogástalan körülötte. Élete magányos, csak a könyvek érdeklik. Az hogy önön életének véget próbál vetni, elég gyenge megoldásokat eredményez a részéről. Egyértelmű, hogy igazából nem akar még meghalni, vagy csak még nem szánta el magát véglegesen.

Annyi biztos a sztori nem mozgalmas, inkább andalító és elgondolkodtató. Nagyon jó, mély mondanivalóval rendelkező képeknek lehetünk szemtanúi. A színészek nagyon jók voltak, főleg a Kenjit játszó Tadanobu Asano, utána néztem és jó pár filmben kapott meghatározó szerepet. Az arca is olyan ismerős volt, mire megláttam, hogy a Zatoichiben (A szamurájban) is szerepelt. A női színész teljesítménye is kifogástalan volt, amin meglepődtem, hogy a híres rendező Takashi Miike is feltűnt a vásznon, mint az egyik yakuza. Aki egy kikapcsoló, kicsit filozós hangulatot teremtő filmre vágyaik, annak tudom ajánlani.

Adatok

  • Cím: Ruang rak noi nid mahasan (Chikyû de saigo no futari )
  • Angol cím: Last Life in the Universe
  • Megjelenés: 2003
  • Terjedelem: 112 perc
  • Műfaj: romantikus, vígjáték, dráma
  • Rendező: Pen-Ek Ratanaruang
  • Forgatókönyv: Pen-Ek Ratanaruang
  • Szereplők: Tadanobu Asano (Kenji), Sinitta Boonyasak (Noi), Laila Boonyasak (Nid), Yutaka Matsushige (Yukio), Riki Takeuchi (Takashi), Takashi Miike (Yakuza), Yoji Tanaka (Yakuza 2)
  • Nemzet: thai, japán
  • Linkek: IMDB
(Visited 15 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.