Repülő tőrök klánja (2004)

Repülő tőrök klánja (2004)

Repülő tőrök klánja (2004)

A Kelet mágusaiban egy újabb gyöngyszem került bemutatásra pont tegnap este. A Repülő tőrök klánja bár egyáltalán nem hasonlítható a nem régiben bloggolt filmhez, a Klánok háborújához, melyben szintén Andy Lau játszott. Bár vizuális téren igen kellemes élményt nyújt a film, azért megtalálhatóak benne a kínai filmekre jellemző sajátosságok is. Maga a történet nagyon etalált lett, a szereplőkről nem is beszélve. Ziyi Zhang kiemelkedően szerepelt az Egy gésa emlékiratai Csijójaként, és meg kell hagyni ebben a filmben is hozta a várt színvonalat (akárcsak a 2046-ban). Ziyi Zhang mellett üdítőleg fedeztem fel a félig japán Takeshi Kaneshirót, aki a Confession of Painben nyújtott szerepéhez képest, itt sokkal jobbat alakított, és többet is kitudott hozni magából.

A történet szerint ismét Kínában járunk, abban az időben, mikor a kormány korrupt gépezete ellen lázadtak a klánok, és próbálták megdönteni ezen erkölcstelen uralmat. A kormány azonban nem hagyta ellenfeleit bűntetlenül, meggyilkoltatta a klánok vezetőit. Végül csak egy ilyen erős klán tudott fenn maradni, mégpedig a retteget Repülő tőrök klánja, melynek erejétől még maga a kormány is tart. Hogy a meggyilkolt vezető helyébe lépett új klánfőt meg tudják találni, kegyetlen tervet eszelnek ki. A terv kiötlői Jin és Leo, akik magas rangú katonák. A közeli borbélyba egy új lány érkezik, aki amellett hogy gyönyörű, teljesen szokatlan módon vak is. Leo és Jin azt gyanítják, hogy a vak lány, a Repülő tőrök klánjának előző vezérének lánya, ezért Leo megkéri Jint hogy nézzen utána. Jin egy kissé részegen nagy műbalhét csap a borbélyban, melybe belekeveri a titokzatos lányt is, mely végül ahhoz vezet, hogy mindkettejüket letartóztatják. (Persze ez is előre ki volt tervelve.)

Később Jin, álruhába öltözve kiszabadítja a lányt, és segít neki elmenekülni a katonák elől. Jin magát Szélnek nevezi, és egy vándorló harcosként mutatkozik be a lánynak, és hangsúlyozza, hogy mennyire gyűlöli a kormányt. Leóval ugyanis azt eszelték ki, hogy elnyervén a lány bizalmát, „haza kíséri” a klán védő szárnyai alá, hogy így az új vezetőt megölhessék. A harcművészetekben jártas, szépséges lány, Mei, azonban nem várt varázserővel bír. Jin mielőtt észbe kapna, nőcsábász természete ellenére beleszeret a lányba, és végül már maga sem tudja, hogy melyik oldalhoz kellene hűségesnek lennie. Azonban Mei rejtélyes titkok horozója, melyek nagy fordulatokat, és váratlan fejleményeket hoznak a film végére. A két egymásra utalt fiatal, hosszú utazásuk során, ugyan végtelen szenvedélyt éreznek egymás iránt, de kapcsolatuk tragikus végkifejlete nem maradhat el, pláne a nagy csavar a történet végén, mely mindent más megvilágításba helyez.

A film fordulatokban gazdag, mint már írtam, és hatalmas megdöbbenés várja a nézőt a vége felé haladva. A kivitelezésre nem lehet panasz, a helyszínek gyönyörűek, a tájak, és a színek is. Erőteljes, élénk színek dominálnak végig a film során, de kiemelném kifejezetten a ruhák szépségét. Nemcsak színük, hanem mintázatuk miatt is. Ritka az ilyen igényes kosztümőkkel dolgozó film. És a kontrasztokért külön dicséret jár az alkotóknak. Pl.: míg gyönyörű élénk zőld a klán tagok ruhája, addig a csodálatos háttér: vörös lombkoronájú fák, a sárga és narancs minden változatával díszítve. Nagyon szép, festői képeket sikerült felvenniük a készítőknek. Még maguk a jelenetek, a szereplők elhelyezkedése, a kamera mozgások, mind mind művészi hangulatot teremtenek.

Be kell vallanom, hogy egy-egy táj, és szereplő láttán erős késztetést éreztem arra, hogy egy vászonra magam is megpróbáljam lefesteni a látottakat. Arról nem is beszélve, hogy Ziyi Zhang, és Takeshi Kaneshiro (Mei és Jin), igazi profin játszották a szerepüket. És itt kiderült hogy Zhang kisasszony gyönyörű tánca mellett énekelni is kiválóan tud, a harcművészeti jelenetekről nem is beszélve.

E sok dicsérő áradat közepette meg kell említenem azért egy-két fekete pontot is. (Spoiler veszély!) Bizonyos jelenetek túl hosszúra nyúltak. Mikor Meit és Jint a menekülésük közben megtámadták a katonák, folyamatosan csak jöttek és jöttek, mitnha sohasem akarnának elfogyni. Már már közben elkalandoztam más fele is, és magamban ismételgettem: mikor jön már a lényeg? Ez magára a záró jelenetre a legérvényesebb. Mikor Jin és Leo elkezd harcolni (vagy két évszakon át)…nem bírtam magammal, főleg mikor Mei egy tőrrel a mellkasában már vagy 3szor meghalt, és kilehelte utolsó szavait, hipp-hopp újra felkel, és még egy (már ekkor reméljük), hogy utolsó jelenet erejéig végre elbúcsúzik örökre. Bár a záró képsorok azért kárpótoltak valamelyest, de azért vártam volna még egy-két halált a végére. A levegőben meg rendellenesen hosszú ideig repülő katonákat (akár mini Tarzanok) meg már meg sem említem. De lehet, hogy valakinek épp emiatt fog tetszeni, mert ahogy egyre több ilyen jellegű filmet látok, egyre inkább észreveszem, hogy ez a tipikusan kínai, hongkongi filmek velejárói, és mind közül ez még mindig egy elég kiemelkedő, sokkal visszafogottabb alkotás, mint sorstársai. És talán el is kell ezt fogadni valamilyen szinten, hogy ezek az ő sajátos kultúrájukból fakadnak. Lehet, hogy a mi történelmi filmeinkben viszont ők látnának számukra elképzelhetetlen dolgokat, amiben mi hiszünk.

A szereplők közül persze nem maradhat szó nélkül a Leót alakító Andy Lau sem. Bár túl sok szerepe nem volt a filmben, inkább a vége felé került előtérbe, azért a szokásához híven, itt is szépen helytállt. A színészeken kívül még a zene volt meghatározó, és a különböző hanghatások. Nagyon precízre, és élvezhetőre sikeredett mindkettő. Igazán kellemes élményt nyújtott a zenével és képekkel karöltve.

Összegezve ez egy jó film volt, tetszett, és a műfaj kedvelőinek bátran ajánlom, még a rossz pontjai ellenére is, mivel ezeket ellensúlyozza a történet és a látvány.

Adatok

  • Cím: Repülő tőrök klánja (Shi mian mai fu)
  • Angol cím: House of Flying Daggers
  • Megjelenés: 2004
  • Terjedelem: 111 perc
  • Műfaj: történelmi, akció, kaland, dráma, romantika
  • Rendező: Yimou Zhang
  • Forgatókönyv: Yimou Zhang, Feng Li, Bin Wang
  • Vágó: Long Cheng
  • Zene: Shigeru Umebayashi
  • Operatőr: Xiading Zhao
  • Látványtervező: Tingxiao Huo
  • Szereplők: Takeshi Kaneshiro (Jin), Ziyi Zhang (Mei), Andy Lau (Leo), Dandan Song (Yee)
  • Nemzet: kínai – hongkongi
(Visited 135 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .