Kara no Kyoukai ~ Fukan Fukei (movie part 1)

Kara no Kyoukai ~ Fukan Fukei (movie part 1)

Kinoko Nasu Kara no Kyoukai című regénye először 1998-ban került kiadásra, majd 2004-ben illusztrációval együtt újra kiadták, s immár 2007-ben egy átdolgozott kiadás mellett, az író főiskolai barátjával, Takeshi Takeuchival karöltve megalapított Type-Moon formációval megjelentetik anime verzióban is. Az anime mozifilm formában jelenik meg folyamatosan, ugyanis több részből áll, összesen 7-ből. Az első két rész 2007-ben már bemutatásra került, míg az előrejelzések szerint 2008-ban várható a következő 3 rész. A Type-Moon formáció nevéhez olyan munkák megalkotása kapcsolódik, mint a Lunar Legend Tsukihime, és a nem is olyan rég anime sorozatként is futó Fate Stay Night. Ezek mind eredetileg kaland játékok voltak, egyedül e legújabb alkotás alapja kizárólag egy regény. A Type-Moon regények mellett, visual novellek kiadásával is foglalkozik.

Az anime története: 1998. augusztus. Egyre több középiskolás lány lesz öngyilkos ugyanannál az épületnél. Mindenféle megmagyarázhatatlan ok nélkül levetik magukat az építmény tetejérõl… Eközben Ryogi Shiki, történetünk titokzatos fõhõsnõje tengeti életét, és együtt dolgozik Mikiya Kokutóval és Toko Aosakival.

Azt nem tudni, hogy a Toko-szan irányítása alatt álló irodában ténylegesen mivel is foglalkoznak, de annyi biztos, hogy a megmagyarázhatatlan halálesetek után nyomoznak. Ráadásul valami miatt Kakuto kómaszerû állapotba került, és nem tér magához. Ez az állapota valamilyen kapcsolatban áll a fiatal lányok haláleseteivel. Ugyanis Shiki és Toko-szan gyanítja, hogy nem egyszerû öngyilkosságok ezek. Amit igazol az is, hogy a lányok semmilyen nyomot nem hagytak maguk után, nem írtak búcsúlevelet, nem próbálták tudatni környezetükkel, hogy mire készülnek. Shiki el is megy az épülethez, hogy utánanézzen ennek rejtélyének.

Ekkor derül fény érdekes képességére, mivel a szemével képes látni a szellemeket, s ahogy az épület fölé emeli tekintetét, rögtön meg is látja a gyilkosságért felelõs lényeket. Megpróbál bejutni az épületbe, de olyan természetfeletti erõvel találja szembe magát, ami majdnem végez vele. Szerencsére megmenekül. E összecsapás folytán két dolog is kiderül: Shiki egyik karja teljesen mû, valamint Toko-szan bábukat és mûvégtagokat is készít, amik megtévesztésig hasonlítanak az eredeti hús-vér, emberi testrészekre. Shiki és Toko-szan közösen járnak utána az ügy felderítésének, miközben Kokutót is meg akarják menteni az álom fogságából.

A történet nem túl bonyolult, és összetett, csak egy eset kivizsgálásával foglalkozik ez az 50 perces movie. Kicsit vontatottan is indul be a sztori, sok az állókép, a párbeszéd, vagy az éppen csendben tevékenykedõ szereplõrõl készült képsor. Mégis van egy egyedi hangulata, ami a képernyõ elé szegezi a nézõt. Erre rá tesz egy lapáttal a csodálos képi világ. A város, az épületek minden egyes részlete pontosan, már már valósághûen van ábrázolva. Medgöbbentõ szabályosság figyelhetõ meg az épületek szerkezeténél. A karakterekrõl nem is beszélve. A színezés a kontrasztokra épül. A lágy és finom, ugyanakkor világító színek dominálnak, s jelennek meg olyan kontrasztok, mint a vörös és zöld, ami az anime legjellemzõbb vizuális eleme. A mindig kimonót viselõ Shiki vér vörös kabátja élesen elkülönül a zöld környezetbõl. Vagy az éppen öngyilkos lett, összeroncsolt tesû lányok körüli vértócsa is szinte lángöl a zöldes fényben úszó kövezeten. Az árnyékolás is finom, és meghatározóak a 3 D-és elemek, mind a tárgyakra, mind a szereplõkre nézve, de elsõsorban a sötét, erõteljes színek jellenek meg, melyek néha egyenesen világítanak. A szereplõket a napnyugta idején játszódó jelenetekben fénykoszorú veszi körül, ami még élvezetessebbé teszi a látványt. A képi világáról elég is ennyi, hiszen szavakkal nem lehet leírni, látni kell.

A történettel kapcsolatban még: bár alig történik benne valami, mégis van látványos akciójelenetben is részünk. Mikor Shiki megtámadja mégegyszer a lelkete, lenyügõzõen oldották meg a kameramozgásokat, a konpozíciókat. És a mozdulatok, melyeket Shiki a tõrével tesz, az ugrások mentesek mindeféle torzítástól, szaggatottságtól. Nagyon spécin oldották meg ezt a részt is.

Egy professzionális, minõségi munka ez, s nagyon várom a folytatásokat. A következõ részben Shiki és Kakutó múltja lesz a téma. Érdekesség, hogy a filmek végén vagy egy elõzetes a következõ részre vonatkozólag, és meg kell hagyni, olyan jól sikerültek, hogy még kiváncsibbá tettek a folytatással kapcsolatban. A zenérõl nem is beszélve. A háttérzenék egytõl egyik mestermûvek, ami várható is, hiszen Yuki Kajiura készítette õket. Kalafina énekhangja pedig káprázatos, õt az endingekben hallhatjuk, azt hiszem másik nagy kedvencem, Kokia nyomdokaiba fog lépni.

Anime adatok:

  • Angol cím: Garden of sinners (movie part 1.)
  • Japán cím: Kara no Kyoukai ~ Fukan Fukei
  • Írta/Történet: Kinoko Nasu
  • Rendezte: Ei Aoki
  • Zene: Yuki Kajiura
  • Karakter design: Takuro Takahashi, Tomonori Sudou
  • Megjelenés éve: 2007
  • Típus: movie
  • Terjedelem: 7 epizód
  • Mûfaj: természetfeletti, fantasy, filozófiai, horror
  • Stúdió: Type-Moon, ufotable, Aniplec, Notes, Kodansha
  • Ending theme: Kalafina ~ Oblivious
(Visited 64 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .