Kite Liberator (OVA; 2008)

Kite Liberator (OVA; 2008)

Kite Liberator

Az 1998-as 2 részes Kite OVA után 2008-ban megérkezett a folytatás, sokkal érdekesebb háttértörténettel, na meg persze 3D grafikával. Az elődjéhez képest a mostani feldolgozás nemcsak vizuálisan szebb, hanem témáját tekintve is sokkal visszafoggottabb, hiszen az első részt nem kímélték az erotikus jelenetektől, ami a történet rovására ment. Ez az új epizód, aminek remélhetőleg folytatása is várható, sokkal összetettebb történettel rendelkezik.

Az előző OVA-ban Sawa bérgyilkosnőnktől köszönhettünk el, úgy tűnt véglegesen. A kegyetlen sorssal bíró lány, annyi mindenen ment keresztül, hogy ezt nem is csodálhatjuk. Ez a rész Sawa eltűnése után játszódik pár évvel. A bérgyilkoslány helyét azonban átvette egy új növendék, akit a pletykák csak a „Halál angyalaként” emlegetnek, utalva ezzel a hófehér tollakra, melyeket áldozatai mellett hagy. Ám egy felettébb helyes rendőrnyomozó próbálja kideríteni a „Halál angyalának” valódi kilétét, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsa.

A történet másik szála az űrben játszódik. Oduro Noguchi már négy éve él az űrben, távol imádott lányától, Monakától. Egy kísérlet részeként új űrkaját tezsteltek rajta és társain, ami megakadályozza, hogy a kálcium szint a szervezetükben drasztikusan csökkenjen, ami a csontok épségét veszélyeztetné. Ám a kutatás nem épp a várt eredményekkel szolgál. A kezdeti feszültséget az ehetetlen koszt okozza, később ám kiderül, hogy ugyan mindenki egészséges a fedélzeten, de Oduro-szan és egyik társa radioaktív sugárzást szenvedett az űrhajón kívüli munkájuk során. És ezzel veszi kezdetét az ő kálváriájuk, ugyanis a laboratóriumi körülmények között készített, még ki sem próbált űrkaja, és a sugárzás együtt, egy olyan mutációs folyamatot indít el bennük, ami visszafodíthatalan, végzetes következményekkel bír…

Mindeközben a Földön, Oduro lánya, Monaka, épp születésnapjára készül, és megkapja édesapja legújabb ajándékát, egy gyönyörű karkötőt, mely a Mars bolygó kőzetéből készült. A középiskolás, szerény és félénk lány, édesapja bátyjával, és annak lányával, Azukival él együtt. Azukival nagyon jó barátnők, de érdekes mód, Monaka szabadidejében nem sokat jár el együtt szórakozni vele. Ugyanis nem akar teljesen a nagybátyján élősködni, ezért egy bárban dolgozik éjszakánkánt, mint pincérnő. Ám az ügyetlen, szeleburdi lány álcája mögött egy igazi gyilkos rejtőzik.

Monaka egy titokzatos szervezet utasításait követve esténként a „Halál angyalaként” végez a kiszemelt bűnözőkkel. Olyan, mintha két személyisége lenne egyszerre a lánynak. A bár sem épp egy leány álom, ahol dolgozik. Nap mint nap ki van téve a faragatlan vendégek zaklatásainak, ám egyik pincérnőtársa Mukai-szan felettébb ügyes fogásokkal fegyverezi le szó szerint a zaklatókat. Érdekesség, hogy Mukai-szan többnek tűnik egy egyszerű gyönyörű nőnél. Amellett, hogy egyedül álló anya, nagyon jól ért a harcművészetekhez, és a különféle fegyverekhez. Elég rejtélyes légkör lengi körül, amire sajnos nem derül fény ebben a részben, de hátha a folytatásban kifejtik az ő szerepét is.

A bárban emellett Monaka megismerkedik a „Halál angyala” után nyomozó rendőrrel, akinek már régóta tetszik a fiatal felszolgálólány, így randira is hívja. Monakához képest igaz, hogy vagy 10 évvel idősebb a sármos rendőr, de a lánynak tetszik, és igent mond neki. Bár egyikőjük se tudja a másik valódi kilétét.

Monaka hétköznapjait egy váratlan parancs zavarja meg. Egy speciális űrkaját gyártó társaság arra kéri, hogy likvidáljon egy elég erős szörnyeteget. A lány engedelmeskedik a parancsnak, ám teljesítése után nem várt információk fogadják ezzel kapcsolatban, sőt veszélybe kerül az ő élete is.

Az anime története befejezetlen, remélhetőleg ízelítőül szánták a nézőknek ezt a részt, ami meg kell hagyni nagyon ütős lett. A 98-as változathoz képest, sokkal izgalmasabb a sztorija szerintem, és egy ígéretes kezdésnek tekinthető, ha lesz folytatás, mivel pont a legizgalmasabb résznél lett véga az OVA-nak. A grafika nekem jobban tetszik, mint az előző résznél, sokkal látványossabb robbanások, hátterek vannak benne, a számítógépes grafika jót tett neki.

A karakterek is szépen animáltak, főleg a mozgások. Bár azt még meg kell szoknom, hogy a női karakterek nagyon hasonlítanak egymáshoz, így elég nehéz a megkülönböztetésük, itt főleg Mukaira és Monakára gondolok. Bár nekem van egy olyan gyanúm, hogy ez nem véletlen, sőt azt is el tdunám képzelni, hogy Mukai valójában Sawa, s az előző részből megismert hozzá hasnoló sorsú fiútól Oburitól született gyermeke, akit most felelősség teljesen próbál nevelni. De erre nincs semmi konkért utalás, csak a nagy hasonlóság, és az én fantáziám játéka eredménye ez a gondolat. A grafikára tehát nem lehet panasz. A nyitó képeksorok, amik az űrben játszódnak, nekem hirtelen a Star Trekket juttatták eszembe szépségükkel. A műholdak nagyon aprólékosan vannak kidolgozva, és a fények…imádom mikor így oldják meg őket, ennyire lágyan, ugyanakkor látványosan.

A zene is kimagaslóan jó. Egy igazi mozifilm érzetét keltik, ráadásul az endingben egyik kedvenc énekesnőm, Marina Inoue hangja csendül fel, aki ráadásul Monaka szinkronhangját is adja.

Összegezve a Kite Liberator nekem személy szerint nagyon tetszett, és remélem lesz is folytatása, aki szereti az ilyen jellegű alkotásokat, annak megér egy próbát.

Adatok

  • Angol cím:Kite Liberator
  • Japán cím: カイト リベレイター
  • Írta/Történet: Yasuomi Umetsu
  • Rendezte: Yasuomi Umetsu
  • Zene: Tomohisa Ishikawa
  • Karakter design: Yasuomi Umetsu
  • Megjelenés éve: 2008
  • Típus: OVA
  • Terjedelem: 57 perc
  • Műfaj: akció, sci-fi, thriller
  • Stúdió: ARMS, Digital Rontier (3D)
  • Ending theme: „My sweet home” ~ Marina Inoue
  • Linkek: ANN, Hivatalos honlap
(Visited 301 times, 1 visits today)

2 thoughts on “Kite Liberator (OVA; 2008)

  1. Hát igen ez a review is jól sikerült gratulálok a remek bloghoz 🙂
    Csak azon csodálokozom, hogy miért nem hemzsegnek a commentek o_o
    Nagyon jók a kategóriák a blogodon, mert ygy most 10 animét találtam, amit a watch listemre helyezhetek 😀
    Kite Liberatort már azt hiszem láttam…
    Néha zavaró az animéknél az, hogy a spoiler csak úgy hirtelen előugrik…
    Csak azon csodálkozom, hogy a Texhnolyze és a Serial Experiments Lain nem kapták meg a wowowot (a személyes kedvenceim)
    Köszönöm a segítséget 🙂
    Üdv,
    TexHer

    1. Szió, köszi a kommentet :). Hát nincsenek sokan, mert maga a wordpress blogom az alig két-három hónapos, eddig más rendszerben kézzel gyártottam az oldalamat (gondolom arra nehezebben találtak rá a Google kereső motorocskái), meg nincs is stabil olvasó bázisom, úgyhogy majd egyszer hátha lesz több is ^^. A Texhnolyze és a Lain pedig örök kedvenc nálam is, csak Lainről még nem sikerült írnom bejegyzést, de ami késik nem múlik. ^^

      Fullmoon (szerk)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .