Nishi no Yoki Majo – Astraea Testament (TV-sorozat; 2006)

Nishi no Yoki Majo – Astraea Testament (3.epizód ~ The Secret Garden)

Nishi no Yoki Majo – Astraea Testament

A Secret Garden (Titkos kert), annak a bentlakásos iskolának a neve, ahova Firielnek el kell mennie. Ez egy apácák által irányított leányiskola. Firiel kezdetben kicsit túl hangoskodó, s szeleburdi, mellyel magára vonja olyanok figyelmét is, akiknek nem kellene.

A reggeli imádság során megismerkedik egy Cisaria nevű kedves lánnyal, ám mielőtt jobban is össze tudna barátkozni vele, hirtelen megjelenik az osztálya elnöksége, három gonosz tekintetű lány kíséretében, akiknek Ravenna a vezetője. Firielt egy sötét cellába viszik, mondván „körbevezetik” egy kicsit, majd kardot szegeznek a torkának. Ugyanis hangoskodó viselkedése egyértelművé tette a számukra, hogy nem királyi családból származik. Feltúrják a személyes dolgait, szolgának nevezik, s mikor találnak nála egy értékes fehérneműt, kémnek titulálják. Ettől a naptól kezdve mindenki kerüli, senki nem áll vele szóba, s az előbbi 3 hölgyemény mindenáron megpróbálja keseríteni az életét.

Emellett kiderül az iskoláról az is, hogy itt arra tanítják meg a lányokat, hogy hogyan kell elcsábítani a férfiakat oO XD =). Ez volt aztán a nagy sokk, a sok apáca ilyet tesz??? Ugyanis ezekből a lányokból kerülnek ki a különböző királyságok vezetői. Vagyis, ha jól mennek férjhez, királynők lehetnek, s a háttérből ők irányítják a dolgokat.

Firirel napjai igaz keservesek, de annyi optimizmus, jókedv van benne, hogy mindenen túl teszi magát. Ráadásul elérkezik az az alkalom, amikor az iskola elnökségének egy hagyományos színdarabot kell előadnia (melyet minden évben megtartanak). Ez tulajdonképpen egy tündérmese, a hercegnőről, a sárkányról, meg a hős hercegről. Az érdekes az, hogy minden szerepet lányok játszanak. Firirelt egy Roselitte nevű lány megfigyelése alá helyezik, aki a terem legelőnytelenebb helyére viszi. Firielt azonban cseppet sem zavarja, mert egy kicsit unja ezt az elcsépelt mesét. Közben lent a lánysereg aktívan éljenez, meg olvadozik a diáktanács láttán oO =).

Az előadás végeztével kialudnak a fények, s hirtelen egy alak ragadja meg Firielt, s le akarja taszítani a mélybe… De valahogy Roselitte is közéjük keveredik, végül ő zuhan le a mélybe… Firiel kiborul.. Íme a második ember, aki a szemei előtt halt meg… Pedig már éppen kezdett Roselittével összebarátkozni… Magányos kesergésében végül arra a döntésre jut, hogy azonnal elhagyja ezt a helyet, s megkeresi Rouxot, mert vele szeretne lenni…

Ekkor váratlanul két idősebb lány szólítja meg, s Roselitte halálával kapcsolatban faggatják. Firiel nem hajlandó válaszolni nekik, mire véletlenül kiütik a kezében lévő bőröndöt, s egy csomó papír a földre hull… Amint az egyik lány közelebbről is megnézi a papírokat, eláll a szava… Ezek Edeline (Adale írói álneve) legújabb írásai! Hogy szerezted meg! Ugyanis ezeket a papírokat Adalétől kapta, aki megkérte, hogy miután elolvasta a történetet, adja oda az irodalmi klub tagjainak, Vincentnek és Lailának. És kiderül, hogy az előtte álló két lányról van szó!

A lányok megkérik, hogy vegye fel velük a harcot, hiszen Adale is azért küldte a történetet, hogy megszűntessék a diáktanács uralmát! Firiel azonban hajthatatlan, s el akar menni. Hirtelen kivágódik az ajtó, s ki jelenik meg Firiel előtt? Marie, a legjobb barátnője. Követte Firielt még ide is. A másik nagy meglepetés, hogy Roux is vele jött, lánynak öltözve! =)) És Firielnek most már tényleg nem lehet semmi oka el menni! Így a kialakult kis csapat harcot hirdet Ravenna és bandája ellen. Vajon sikerül győzniük? Milyen sötét erők bujkálhatnak a lányiskola falai között?

(Visited 28 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .