Ayakashi Japanese Classic Horror (TV-sorozat; 2006)

Ayakashi ~ Japanese Classic Horror 06. epizód (Tenshu Monogatari 2)

Ayakashi Japanese Classic Horror

Ez volt aztán a romantikus, s meghitt epizód!  Zusho ultimátumot kap a földesurától: vagy visszahozza neki Koichi nevű sólymot, ami ugye eltűnt, vagy pedig meghal. A sólyom előkerülésének szükségét az is fokozza, hogy ha nem lesz meg, akkor háború tőr ki a szomszédos földesúrral.

Zusho így kénytelen visszamenni a „Forgetten Gods”-ok (= „Elfelejtett Istenek”) kastélyába, igaz ez az út nincs is ellenére, mivel Tomi Himét újra szeretné látni. Mennyasszonya azonban feltartóztatja, mivel észrevette, hogy Zusho az utóbbi időben nagyon furcsán viselkedik, s attól fél, hogy szerelme szíve másé lett, s valljuk be szegénykém jól érzi a helyzetet. Zusho persze nem hallgat rá, s útnak indul. A kastély kapujánál találkozik azzal a kéz démonszerű lénnyel, akik az „Elfelejtett Istenek” ellen harcolnak (próbálják kordában tartani az emberek iránti étvágyukat). A két lény felajánlja neki, hogy segítenek be- és kijutni neki élve.

Zusho nagy nehezen beadja a derekát. Igen bemennek, s Zusho meglátja eltűnt barátja holtestét, s egy kicsit kiakad. Ekkor megjelennek az „Elfelejtett Istenek”, akik tulajdonképpen 9 gyönyörű kimonóba öltözött, „csinos” lányok (Tomi-Hime, meg valami tanácsadószerű vénasszonyka a szobájukban vannak), mindaddig, míg fel nem öltik démoni arcukat, s megtámadják kis csapatunkat. Zushi persze nem is tud velük szembe szállni, mivel nem rendelkezik természetfeletti képességekkel, így két társa kituszkolja az adott szobából, majd bezárja az ajtót. Közben Zusho meghallja Koichi hangját, s elindul a hang irányába. A sólyom mellett ekkor találkozik magával Hime Samával is. Azonban az egyik szolga elkapja a fiút, aki elveszíti az eszméletét. Három kis foglyunk (mert szerencsére azok lettek, Hime Samának köszönhetően) egy tömlöcben tér magához. Majd megjelenik a hercegnő, aki szabadon engedi őket. Vagyis Zushot a szobájába viszi, s elmeséli, hogy miért nem hajlandó odaadni a fiúnak a sólymot, akit ő Hagurinak nevez:

A lány édesanyja nagyon régen beleszeretett egy férfiba, aki a lányt ezután magával vitte a falujába, ahol saját céljaira használta fel természetfeletti erejét, majd elhagyta. Édesanyja nem bírt tovább élni emberi formájában, így meghalt, de a lelke ebbe a sólyomba szállt…

Zusho, mint várhatjuk ezt mind megérti, s nem is piszkálja tovább. Beszélgetésüket az egyik szolga megjelenése zavarja meg, aki meg akarja ölni a fiút, de a hercegnő végez vele. S ezután igen! Bevallják egymásnak, hogy szerelmesek egymásba (Hime Sama kezdetben tagadja e nyilvánvaló tényt), majd egy forró csókban forrnak össze. Azonban, a megcsalt mennyasszonyt nem hagyja nyugodni kedvese távolléte, s utána megy. (Érdekes hogy őt nem támadják meg, míg a kastélyban van.)

S meglátja szerelmespárunkat, majd sírva elruhan. Kis párunk meg nem elégszik meg a csókkal sem már (Hime Sama ugyanis meg akarja ízlelni a szerelmet teljesen), úgyhogy ahogy a párok általában, a mennyezetes ágyban kötnek ki. Az Ayakashi eddigi részeihez képest ez volt számomra a legszebb. És igen ezért, hogy két „ártatlan” szerelmesünk egymásra talált, meg minden. Jó, lehet, hogy egy kicsit szentimentális vagyok, de ez az első rész, melyben tényleg van, aki boldog, míg Oiwa történetében nem volt senki sem (csak látszólag), meg a főszereplő férfi is gonosz volt. Itt meg mindketten jószívűek, meg tényleg szerelmesek egymásba. Az epizód végén, pedig elhatározzák, hogy elszöknek a kastélyból, s a fiú falujában fognak élni. Hogy ebből még milyen galibák lesznek?

(Visited 39 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .