Mayu Shinjo: Love Celeb

Mayu Shinjo: Love Celeb

Mayu Shinjo: Love Celeb

A Love Celeb című mangát, a Japánban nagy hírnévnek és elismerésnek örvendő mangaka, Mayu Shinjo készítette, s ez a legújabb munkája, mely Japánban még mindig fut.

A manga 1. kötete 2004. szeptember 24-én látta meg a nap világot. A manga műfajilag elsősorban a nagyoon vicces kategoriába sorolható, hiszen rengeteg benne a komikus helyzet. Emellett van benne romantika jó nagy mennyiségben, egy kis erotika (hát ez is van benne jócskán, bár csak az első 3 fejezeten vagyok túl), egy csöppetnyi drámával. A manga egyébként a Sho-comi című magazinban jelenik meg folyamatosan, s ahogy nézegettem a neten úgy tűnik, hogy eddig 4 kötet jelent meg, így 20 fejezet (1 kötet=5 fejezet).

Leírás: A történet főhősnője  Nakazono Kirara, egy 16 éves, középiskolás lány. Minden álma, hogy egyszer szupersztár lehessen, s ezért keményen dolgozik. Sajnos eddig csak kisebb mellékszerepek jutottak számára egy-egy filmben (pl.: halott lány a WC deszkán, stb…), szóval nem nagyon sikerült eddig neki semmi. Menedzsere, Hanamaki-san ugyan mindent meg tesz, hogy a lányból egy ünnepelt sztárt csináljon, de hát ő se egy „Isten”… Azonban a show bizniszbe más módon is be lehet jutni… Ha van egy csinos lány, s karierrt akar csinálni, és ennek érdekében mindenre képes, akkor előbb-utóbb (ha nincs más megoldás) „eladja” a testét, vagyis kapcsolatot létesít (lefekszik) valamilyen híres, befolyásos emberrel, rendezővel, stb…

Kirara menedzsere is ezt ajánlja a lánynak, így a lány tudtán kívűl, elviszi egy olyan hotelbe, ahol rengeteg ilyen csinos lányka „küzd”, hogy be teljesüljenek az álmai… Kirara azonba még szűz, s egyáltalán nincs szándékában ilyesmit tenni, akármilyen erősen is vágyik arra hogy egy mozifilm főszerepét megkapja egyszer, vagy kiadja első debütáló CD-jét… Menedzsere azonban kérlelhetetlen, s belöki a lányt egy folyosóra, ahol rögtön lecsap rá egy srác, s helyben meg akarja erőszakolni…

Azonban Kirara megmenekül, ugyanis egy rejtélyes ezüst hajú, nagggyoon jóképű srác megmenti, akit egyébként Gin-nek hívnak, s elzavarja az erőszakoskodó fiút… Kirara épp hálákodni kezd mikor a srác, elkezdi tapizni, s folytatja, amit az előző elkezdett. Ez már túl sok Kirararának…igaz hogy a fiú nagyon kedves, meg gyengéd, de mégse ismeri… ráadásul a fiú csak azért akarja mert csinos és még szűz… A rejtélyes srác azt is mondja, hogy a világon mindent meg lehet pénzzel venni…

Kirara erre jól pofon vágja, ugyanis szerinte van egy dolog amit semmi pénzért se lehet megvenni…ez pedig egy ember szíve (szeretete/szerelme). A srác mindenközben jót mulat a lányon, s eltökélt szándékává tűzi ki, hogy elnyerje magának a lány szívét, de elsősorban a testét:). De mivel Kirara nagyon ellenkezik így elhalasztja a „dolgot”, s egy nagy csók jelenet után, mobilszámával együtt, ott hagyja a lányt…

Másnap délután Kirarát letámadják a riporterek, ugyanis rengeteg ajánlatott kapott egy éjszaka alatt a legnagyobb filmszerepekre, interjúkra , s kiadhatja debütáló CD-jét. Kirara természetesen nem hisz a szemének… nem is csinált semmi „olyan” dolgot, s már is sztár lett. Innentől kezdve megkezdődik számára az igazi munka, s végre élvezi is azt amit csinál. Azonban Gin érdekes mód, mindenütt ott van, ahol a lány, s természetesen kiderül az is, hogy ez mind az ő műve… Vajon milyen hatalommal rendelkezik? Ki ő valójában? S miért akarja csak és kizárólag Kirarát magának megszerezni? Nos, ha elolvassátok a mangát akkor kiderül számotokra is:).

Szereplők:

Nakazono Kirara

Ő egy 16 éves, másogikos gimis lány, akinek minden álma, hogy egyszer híres sztár lehessen. Ebben azonban megakadályozza kissé ügyetlen, kétbalkezes természete, s túlzott őszintesége. Tehát alapjában véve egy nagyon aranyos, szeretetre méltó leányzó. Azonban álmainak elérése érdekében tényleg mindenre képes lenne? Feladja szüzességét, hogy beteljesüljön a vágya? Miután megismerkedik a nagyoon jóképű Gin-nel élete fenekestül felfordul. A srác néha ráadásul elég perverz dolgokra kényszeríti, ami ellen erőteljesen tiltakozik, de vajon meddig? 🙂

Fujiwara Ginzou

Ő egy kb 18 éves, ezüst hajú bishonen,akit Gin-nek hívnak röviden, s akiért bomlanak a csajok. Ő Japán első számú embere, ugyanis a jövőben ő lesz a miniszterelnök, tehát ő a legbefolyásosabb ember, így hatalma a show bizniszig is elér. Kirara felkelti érdeklődését iránta azzal, hogy a lány nem akarja „eladni” magát neki. Mivel a fiú eddig mindent megkapott az életbében pénze révén, így meglepi hogy a lány ellenkezik vele, ugyanis eddig senki nem mert szembe szállni vele. Így elkezdi segíteni a lányt, bizonyos szolgáltatásokért cserébe (néha letámadja szegény Kirarát, s eléggé zavarba ejtő dolgokat művel vele, a lány látszólagos ellenkezése ellenére):). Vajon mélyebb érzelem is felébredhet benne Kirara iránt?

Hanamaki

Kirara menedzsere. Elsőre nagyon komolynak tűnik a munkájával kapcsolatban, de eléggé tud ő is perverz dolgokat csinálni:), s komikus helyzeteket produkálni. Kirarával véletlenül találkozott, s elhatározta, hogy minden áron segít neki álmai megvalósításában. Azonban egyre többször javasolja a lánynak, hogy feküdjön le valakivel egy szerepért, s ekkor általában felajánlja magát, hogy szívesen segít neki gyakorolni:), persze csak poénkodik… még az elején:))).

Mindent összegezve, amit eddig láttam és olvastam ebből a mangából nagyoon tetszett, Mayo Shinjo gyönyörű képeket tud készíteni, s a történet is magával ragadó! Nagyon kíváncsi vagyok a folytatására!:) Ja, és Majo Shinjotól rengeteg mangát fogok még feltenni a közel jövőben, mert Yuu Watase után ő lett a második nagy kedvencem, e mangának köszönhetően, ugyanis ezt olvastam tőle először:). Addig is néhány infó, hogy mi minden jelent meg e mangával kapcsolatban, s mit hol lehet megvásárolni.

Linkek:

(Visited 65 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .