I”s Pure (OVA;2005)

I”s Pure 01.epizód

Hát igen… elkezdtem nézni egy újabb romantikus, kicsit ecchis animét. Az I”s-t először manga formájában olvastam, pontosan 2 évvel ezelőtt, s amint megláttam, hogy megjelent hozzá a második Ova (az első 2 részes, ez a második Ova 6 részes), elhatároztam hogy megnézem. Bár be kell vallanom nálam nem áll még mindig az első helyen, mivel elég sokáig húzzák, vonják benne a szerelmi szálakat… de mint történet, a szereplők, és a grafikája alapján megállja a helyét.

Akkor kezdjük az elején: az I”s egy tipikus romantikus dráma, melyben nincs semmi misztikum, vagy bármi, hanem egyszerű középiskolások életét követhetjük nyomon benne. Mivel az egész sztorit egy fiú (Ichitaka Seto) szemszögéből látjuk, természetes hogy előfordulnak benne ecchis jelenetek.

De miről is szól a történet? Mint általában az ilyen jellegű animék, itt is van egy szerény, félénk srác, a főhősünk (akit a fentiekben említettem), aki reménytelenül szerelmes a suli legjobb nőjébe, egyben osztálytársába, Iori Yoshizukiba. A lány szintén félénk és szégyenős, annak ellenére, hogy az iskolai színjátszó kör oszlopos tagja, illetve fotózásokon vesz részt, mint modell. A helyzet adott: két fiatalunk titkon szerelmes egymásba, de egyik sem meri a másik iránt érzett szerelmét bevallani.

De nem elég, hogy személyes korlátaikkal kelljen csak megküzdeniük, mivel a sors több akadályok elé is állítja őket. Többek között bejön a képbe Yuka Morisaki, a fiú gyerekkori barátnője, aki szintén szerelmes a srácba, s ezt nyíltan fel is vállalja, megzavarva ezzel az amúgy is bizonytalan Ichitakát. Nos, erről a szerelmi háromszögről szól röviden a manga (ami egyébként 15 kötetes).

Az Ova a manga felénél kapcsolódik be az események folyamatába. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a korábbi fontosabb fordulatokat be ne mutatná. Ezt szerintem elég frappánsan oldották meg, mégpedig visszaemlékezés formájában. Az Ova Ichitaka és Iori „barátságának” kezdete után két évvel játszódik, ahol még mindig nem vallották meg egymás iránt táplált érzéseiket. Ichitaka éppen siet egy karácsonyi bulira (amin persze Iori is ott lesz), miközben felelevenítik, az eltelt két év legemlékezetesebb pillanatait…

Az első rész tehát bemutatja hogy hogyan is került e két fiatal közelebbi kapcsolatba, s egészen Yuka megérkezéséig nagyjából figyelemmel tudjuk követni a szerelmi szálak alakulását. Az anime zenéje egész kellemes, nőies és lágy a hangzása. Az animáció a „jelenbeli” részekben nagyon szép és igényes. A fények bársonyosan vannak kidolgozva. Azonban amikor a múltbeli eseményeket nézzük, észrevehetjük, hogy a grafika itt már nyersebb (pl.: sötét, erős kontúrok), bár maga a színösszhatás igen kellemes.

Szóval shoujo animék kedvelőinek, de nemcsak lányoknak, hanem a fiúknak is ajánlom, hiszen ecchis jelenetek is találhatóak benne, nem is kis számmal. Ha hasonlítani kellene valamilyen másik animéhez, akkor vagy a Chobits-ot, vagy pedig a Boy’s Love című animéket hoznám példaként.

(Visited 63 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .