Fushigi Yuugi (OVA 3; 2001)

Fushigi Yuugi (OVA 3; 2001)

Fushigi Yuugi (OVA 3; 2001)
Fushigi Yuugi (OVA 3; 2001)

Az OVA 3, az előző két OVA folytatása. Bár szerintem ez az utolsó OVA, mely már egy új történettel is rendelkezik, ezért is az alcíme: Eikoden, ez sikerült a legjobban, s új szereplők, új izgalmak, új szerelmek jelennek meg benne. A történet: Miaka és Taka összeházasodtak, s közösen tanítanak egy középiskolában, s ráadásul Miaka már terhes is. Azonban Mayo, az egyik tanítványuk valahogy tudomást szerez Miaka varázslatos utazásáról A négy isten univerzumában, s bele is szeret Takába, így egy „véletlen” folytán ráakadva a könyvre elhatározza, hogy ő is része lesz a történetnek (ő is akar magának egy TamahométJ), s bele is csöppen, mint Suzaku új papnője… Miaka pedig kómába esik, mert hát eredetileg ő Suzaku papnője, de e címet csak addig élvezheti míg szűz, s most ugye hogy terhes, Mayo szépen átveszi a helyét. Taka pedig Mayo után megy hogy megmentse őt, s feleségét, valamint születendő gyermeküket, ugyanis a pici „eltűnt” Miaka testéből, s Mayo-éba került… Vajon Taka sikerrel ját? Milyen új gonosz erővel kell szembe néznie, amely Konan pusztulását akarja?

A történet most is szép, izgalmas, bár most kevesebb benne a romantika, hiszen a főszerepet inkább Taka és Mayo kapják meg. Mayo egy nagyon makacs, kicsit rosszindulatú, önző lány, aki azért lett ilyen mert elég zűrös családi háttérrel rendelkezik. Mindenesetre a történet során ő is fejlődik, mégpedig pozitív irányba. S talán most már mindörökre boldogan élhet együtt Miaka és Taka, s a pici Miaka/Tamahome.

Az animáció ebben az OVA-ban szerintem a legszebb, ezt már a megjelenés éve is mutatja (2001), így a technika látványosan fejlődött az előző részekéhez képest. A zene itt is kellemes, s igényes. FY rajongóknak kötelező, hiszen most tényleg ez a leges legvége. Személyes véleményem az, hogy nekem tetszett, annak ellenére, hogy megint csak húzzák, mint a rétes tésztát, de legalább nem Miaka és Taka körül forog minden (vagy mégis? ), mindenesetre szép volt, jó volt az egész! Még mindig közel áll a szívemhez mind a történet, mind a karakterek, s hatalmas éljenzés, dicséret, meghajlás…jár Watase Yuu-nak, hogy egy ilyen hosszú kerek, egyszerűen csodálatos történetet ki tudott találni! Remélem még sokáig nagy kedvencem marad, s Watase kisasszony további ilyen sikeres, s gyönyörű történettel fog minket megörvendeztetni.

Adatok

  • Cím: Fushigi Yuugi OVA 3 / Fushigi Yuugi Eikoden ;
  • Típus: OVA ; Terjedelem: 4 epizód (4×30 perc) ;
  • Műfaj; Romantikus-dráma, fantasy, kaland, varázslat ;
  • Megjelenés éve: 2001 ;
  • Studió: Studio Pierrot; 
  • Forgalmazza: Geneon Entertainment ;
  • Készült: Watase Yuu mangája alapján
(Visited 38 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .